pályázat - lőj házi(kedvenc)állaT!

2011.08.10. 14:53 | vadpig | 5 komment

kedves Gyerekek,

mint tudjátok, munkám során viszonylag sokat találkozom kedvtelésből tartott állatainkkal, s a tartásukra vonatkozó szabályokkal. most is fut egy jogszabály-módosítási folyamat, melynek eredménye - ha majd azok is úgy akarják, akik most még nem - január elsejével lépne életbe.

namármost mivel borzalmasan sok bugyutaságot olvasni, városi legendát hallani a fennálló/vagynemálló szabályokkal kapcsolatban (pl. kell-e póráz, szájkosár, lehet-e lánc végén...stbstb), elhatároztam, h ha befejeződik a fenti cécó, gyártok egy minimál kiadványt a létező szabályok természetéről laikus nyelven, amelyet aztán megpróbálok minél szélesebb körben terjeszteni (pl. a kormányzati portálon).

kiadványba kép sem árt, és mivel az bizonyos, h az egészre fordítható összeg maximum az én járandóságom időarányos része, egyébként nullapontnulla, arra gondoltam, majd én szerzek kiváló, s jogtiszta képeket. :)

azt hiszem máris kitaláltátok, mi jár a fejemben. ezennel kérlek benneteket, h amennyiben elfogadható az, h a képeket szabadon, térítésmentesen felhasználhatom a fenti fantasztikumban, amennyiben egyáltalán megvalósul, természetesen a szerző feltüntetésével, de zsarnoki jellegű válogatást követően, akkor pályázzatok házi dögökről készült mindenfélebármiféle fotóval (a fogmosó macskától a baromkodó eben át a kacsintó teknősig sok minden belefér...és nagyon is ér művészkedni), tetszőleges számú alkotással, mondjuk mikulásig. modell tudtommal majd' mindenkinél kézre áll (tüske, bazmeg, szultán, mirtill, csipi, babuka, lili, unkász...h csak a hozzám legközelebb állókat említsem). a legjobb képek szerzőit vmiféle fondorlatos módon mindenképpen díjaznám.

A bejegyzés trackback címe:

https://macskapicsa.blog.hu/api/trackback/id/tr133143599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Malvin_ 2011.08.10. 15:45:34

Mi az a háziállat? Haszonállat is vagy csak kedvtelésből tartott?
Tyúk jó?

vadpig 2011.08.10. 17:18:47

@Malvin_: jogos. kedvtelésből tartott állat. kutya, macska, ló (ha nem igát húz), papagáj, guppi, táncoló egér. tyúk jó, de csak ha egy tálból cseresznyéztek. :) azért csak ezekre gondoltam, m ezeknek az állatoknak a tartási szabályaira térnék ki. nem lenne benne libatömés, meg borjú tartás.

Lénárd Gábor 2011.08.12. 14:30:54

Még egy hülye kérdés: nekünk vörösfülű ékszerteknőseink vannak, amiket úgy tudom, hogy a mostani szabályozás szerint már elvileg nem lehetne tartani. ... őőő... szóval akkor nem is nekünk vannak, hanemőőőő.... szomszédnak :)

szóval komolyra: jöhet teknősös kép is?

vadpig 2011.08.15. 13:32:49

akkor ahogy szombaton kisámánkodtuk: kiváló lenne teknősös kép a MILYEN FAJOKAT NEM SZABAD TARTANI? fejezethez :)

hetye 2011.08.29. 10:51:06

hohó
kurvajó ötlet!

híres leszel, bazmeg! :)
süti beállítások módosítása